Centenáriumi záróest
Centenáriumi záróestet rendezett a tavalyi egészéves programsorozat végrehajtásában közreműködő önkéntesek és támogatók számára a Wekerlei Társaskör Egyesület (WTE) szombaton a KMO-ban.
A záróbálon bemutatták a közönségnek Somogyvári Rudolf filmetűdjét a Wekerléről, majd Gajda Péter polgármester és Nagy Tamás WTE-elnök köszöntötte a megjelenteket. A műsorban Kisgéczi Bence, Szalai Zsófia, Kis Csaba, Petkovics Diána, a Wekerletelepi Szent József Kórus, a PásztoRock Társulat és a MAG Jazz Trió lépett fel, valamint elhangzott Bella Máté és Bella Márton Wekerle-indulója is.
Az est folyamán kiosztották a WTE elismeréseit is. Wekerle Centenáriumi Éremben részesültek a wekerlei önkéntesek, valamint Debreceni Zsuzsanna, Somlói Judit, Gajda Péter és Romhányi András. Wekerléért-díjat vehetett át Bartos Győző, Csóka Eszter, Gera Attila, Somogyváriné Márovics Erika, Szebenyi Marianna és Romhányiné Kovács Mária. Wekerléért Tulipán-díjat kaptak a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház munkatársai. A legrangosabb elismerést, a Wekerle-díjat idén dr. Nagy Gergelynek ítélte oda a civil szervezet




