Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kacér mosolyok a Fő tér ablakaiból

 

Írta: Sütő-Nagy Zsolt   

2009. március 03.

A centenáriumi ünnepsorozat egyik motorja Nagy Tamás, a Wekerlei Társaskör Egyesület elnöke volt, méltán kapta meg a Wekerle-díjat. Szívesen dolgozik a közösségért, de nem bánná, ha a fiatalok átvennék a stafétabotot.

Nagy Tamás gyerekkorában ismerkedett meg a Wekerle-teleppel, ma már eszébe sem jut, hogy valaha elmenjen innen.

– A nagyapám az akkori fővárosi közlekedési vállalat, a BSZKRT alkalmazottja volt, és a Nagykőrösi úton kapott lakást – idézte fel a gyökereket Nagy Tamás. – Édesanyám itt nőtt fel, ám én nem itt születtem, mert édesapám Sellyén, az akkori Andrássy-uradalomban volt főkönyvelő, ott éltünk. De minden nyaramat a Wekerlén töltöttem, nagyszüleim, unokatestvéreim itt laktak. Akkoriban csak a Nagykőrösi út környékét, a bunkereket, a telep zegzugos utcáit ismertem.

Az 50-es évek kitelepítési hullámát családja sem úszta meg, egy Somogy megyei faluba kerültek, s már 15 éves volt, amikor 1961-ben végre a Wekerlére költözhetett.

– Óriási öröm volt ez számomra, amit csak fokozott, hogy felfedeztem a Fő teret. Kamasz fiúként minden szabadidőmet a téren töltöttem. Minden rendezvény központja a szabadtéri színpad volt, s ha éppen nem történt semmi, a barátaimmal akkor is itt találkoztunk. Pontosan tudtam, a tér melyik ablakát kell figyelni, hol laknak csinos lányok. Természetesen az első szerelem, az első csók is a térhez kötődik.

A véletlen úgy hozta, hogy a Nagykőrösi útról a Fő térre költözhetett.

– Kispesti lányt vettem feleségül, akinek a nagymamája a téren lakott, s mivel önálló lakásunk nem volt, hozzá költöztünk. Ugyan nem volt a legkomfortosabb, de később, amikor jobb körülmények közé költözhettünk volna, akkor sem tudtam elhagyni. Lehetőség pedig bőven adódott, hiszen sokáig Svédországban dolgozott, majd számítógép-programozóként egy sikeres céget vezetett. 1988-ban létrehozta az első privát hazai számítógépes tervezőirodát.



– Svédországban nagyon kapacitáltak, hogy maradjunk, de távol a hazámtól, a Wekerle-teleptől el sem tudtam képzelni az életem. A cégem szakmailag sikeres volt, ám anyagilag már kevésbé, mert hiába kezdtem a programozás hőskorában, a 70-es években ezzel foglalkozni, a folyamatos gazdasági átalakulás közben a nagyobb cégek mindig visszarántottak. Végül eladtam a részesedésemet, és nyugdíjaztam magamat. A nyugdíjazás persze csak annyit jelentett, hogy még aktívabbá vált a helyi közéletben. A Wekerlei Társaskör Egyesületnek ugyanis 1986-os újraindulása óta tagja. 1988-ban lépett be az MDF-be, majd 1990 és 2002 között a Wekerle-telep egyik önkormányzati képviselője volt. Önkéntes nyugdíjazásakor, 2006-ban pedig a társaskör elnöke is lett.

– Vállalnom kellett az újabb feladatot, hiszen nagyon közeledett a centenárium, s rengeteg munka volt. Ennek az előkészítése teljes embert kívánt, s mivel ráértem, elvállaltam. Nem bántam meg, egy csodálatos közösség alakult ki az elmúlt évben, s most az a legnagyobb feladat, hogy együtt tartsuk ezt a csapatot. Ám egy kicsit belefáradtam a sok tennivalóba, és ha találnék egy olyan agilis személyt, aki tovább tudja vinni a társaskört, átadnám neki a feladatokat. Sajnos, a fiatalok nem érnek rá, hogy társaskörök elnökei legyenek.

Kép