Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép

 

Kerékpárút építésére kapott uniós támogatást Kispest

2009.11.17.


 

V. G. Z.

Mintegy 75 millió forint EU-s forrást nyert az önkormányzat kerékpárút megépítésére. A Kerékpározó Kispest elnevezésű pályázatot júliusban nyújtotta be a kerület. Az uniós támogatásból 1,5 kilométernyi épített út, valamint 3 kilométernyi egyéb kerékpárforgalmi létesítmény – festéssel, táblával, piktogrammal jelölt szakasz – valósulhat meg. Megtudtuk, jelenleg a támogatási szerződés megkötése van folyamatban. A tervek szerint nyáron indulhat, és ősszel befejeződhet az építkezés.

A kerékpárút része volt a polgármesteri programnak is. „Nagyon örülök a sikeres pályázatnak, hiszen a bicikliúttal újabb lépést teszünk a biztonságosabb és élhetőbb Kispest megteremtése felé, tovább népszerűsíthetjük az alternatív közlekedési eszközöket és az egészséges életmódot is” – mondta el a kispest.hu-nak Gajda Péter.

Az út tervezett nyomvonala a Határ úttól a Kőbánya-Kispest metróvégállomásig tart. Számos közintézményt kapcsol össze, a két intermodális közlekedési csomóponttal: a Pannónia és az Esze Tamás utcákon haladva például két általános iskolát, a Hungária úton pedig a kerületi rendőrkapitányságot. A bicikliút a Hunyadi utca mellett éri el a Kossuth teret, Kispest hagyományos városközpontját, s a piacot, a bíróságot, a postát és Centrum áruházat teszi kerékpárral elérhetővé a KÖKI-vel (a Katica utcai szervizúton a Vak Bottyán utcai kerékpárúthoz fog csatlakozni). A nyomvonal mentén az egyes intézmények térségében kerékpártárolókat helyeztet el az önkormányzat. A Főváros javaslatára az Esze Tamás utcában a kerékpárút az úttesten halad majd.